Sok szeretettel gratulálunk Dr. Zsilavi Fábiánnak, aki 60 éve gyógyítja testi, lelki bajainkat.
Rólunk írták
Túlélt minden veszedelmet - A legendák övezte Árpád-tölgy hazánk minden bizonnyal legidősebb fája
A legenda szerint Árpád vezér lovának kötőféke 907-ben már nyomot hagyott az ország legidősebb fáján. A tudósok szerint is legalább 7-8 évszázada dacol az idővel a hédervári Árpád-tölgy, mely 2007-ben ugyan elvesztett ágaiból, de ma is kitartóan várja a hatalmas lombjai alá a látogatókat.
Magyarország legöregebb fája egy őshonos kocsányos tölgy, amelynek korát a szakértők 800 évesre teszik, de akár 1000 esztendős is lehet. Mutatjuk, hol található ez a különleges fa.
A Hédervár Tűzoltó Egyesület 1889-es megalakulása óta folyamatosan fejlődött és látta el önként vállalt szakmai feladatait, fejlesztette eszközeit, korszerűsítette a szertárát. Fennállásuk 135. évét a múlt szombaton ünnepelték.
Az időutazó – Hédervári Árpád-tölgy
A Héderváriak úgy tartják, hogy a Boldogasszony-kápolna mellett álló tekintélyes méretű tölgy legalább ezer éves, sőt, még annak a kötőféknek nyomát is felfedezni vélik a törzsén, amellyel Árpád fejedelem annak idején a lovát hozzákötötte.
A Győr-Moson-Sopron megyében található Hédervár az ország egyik leggyönyörűbb községe. A faluban található az Árpád-tölgy, amely több mint 800 éves – így hivatalosan is Magyarország legidősebb fája. A fa egy 1203-ban épült kápolna kertjében látható. A községben van egy különleges kastély, amelynek bejáratát két szárnyas oroszlán őrzi. De...
A hédervári Árpád-fa sokadik virágzását éli. Még a szerelmet is segít beteljesíteni.
Az ország legöregebb fája
Győr-Moson-Sopron megyében találjuk a közel 1100 fős községet, Hédervárt. Itt áll az egykor sudár, 15 méter magas kocsányos tölgy, mely mára a szó szoros értelmében töredéke önmagának. A koráról eltérő adatokat találtam, de nem tévedünk, ha úgy nézünk rá, hogy 700-800 éve áll e matuzsálem a Szigetköz szívében. Mivel a fa belseje teljesen...
Kivitelezőt keresnek a ravatalozóhoz
A falu ravatalozója az ötvenes években épült, az akkori igényeknek megfelelően. Mára igencsak leromlott az állapota. Sikeresen pályáztunk egy új megépítésére. A munkát idén kell megvalósítanunk.
Tüzifát osztottak a kastélyból
"Eddig tizenhárom család részére osztottak ki tűzifát, jelenleg még hét kérelem vár elbírálásra." - Írja a Kisalföld