Nefelejcs Nyugdíjas Klub

A Hédervári Nefelejcs Nyugdíjas Klub 1996-ban alakult, az idősebb korosztály testi-lelki és szellemi aktivitásának megőrzése érdekében.

Az aktív évek lezárásával sok mindentől búcsút kell vennünk. Ha valamikor, akkor idős korban kifejezetten fontossá válnak számunkra az emberi kapcsolatok. Kikerülve a munkahelyi közösségből, a produktivitás időszakából átváltani az improduktív nyugdíjas létre nem könnyű feladat, mivel veszélyeztetheti önbecsülésünket. Az elszigetelődésnek pedig kizárólag negatív hatása van, ezért feltétlenül tenni kell ellene. Új lehetőségeket, célokat kell hát keresnünk, új kapcsolati rendszereket kialakítani, felfedezni rejtett képességeinket, amelyre végre időnk is jut elég.

Ehhez nyújt segítséget a klub, mely mindenki számára nyitott és várja hasznos időtöltésre leendő tagjait.

Tegyük magunkat hasznossá, és szükség lesz ránk!

Visszaemlékezés az elmúlt időszakra:

A klub első vezetője Bőösi Imréné Winkler Angéla volt, 2010-től Sághi Gyuláné Soós Mária vette át a klub vezetését.

Fennállása óta a Nefelejcs Nyugdíjas Klub önálló civil szervezetként működik, anyagi hátterét a Hédervár Község Önkormányzata biztosítja minden évben. Célja közösségteremtő tevékenységeket szervezni, a szépkorúak napjait aktívvá tenni és összefogni. Tartalmas közös programokat szervezni és a korosztályhoz méltó, hasznos rekreációt megvalósítani.

Klubunk jelenleg, az önkormányzat tulajdonában lévő helyiségben működik, amely egyébként 2023-ban új járólapot kapott, ennek fedezetét az önkormányzat biztosította, de a felújításhoz tagjaink tevékenységére, kétkezi munkájára is szükség volt. Úgy érezzük, e két helyiségben otthonra találtunk, alkalmassá tettük kisebb rendezvények, kézműves tevékenységek, előadások, bemutatók szervezésére.

Összejöveteleinket havi rendszerességgel szervezzük, amelyeken felköszöntjük az adott hónapban névnapot ünneplő tagokat. Mindig megemlékezünk nemzeti ünnepeinkről, farsangi bált szervezünk és megünnepeljük a nőnapot, a húsvétot, karácsonykor pedig év végi vacsorával búcsúztatjuk az óévet.

A klubfoglalkozásokon arra törekszünk, hogy a közösen eltöltött idő tartalmas legyen, beszélgetéseket folytatunk az egészséggel, egészséges életmóddal, kultúrával, hagyományokkal, az elkövetkező időszak tervezésével, a mindennapi szükségletekkel kapcsolatban. Az a célunk, hogy a klubtagok oldott légkörben, aktívan vegyenek részt a programokon és ne csak befogadói, hanem tevékeny részesei legyenek a történéseknek.

Évente több kirándulást, színházlátogatást, városnéző utazást, szabadidős programokat szervezünk, hogy ismét felfedezzük szűkebb és tágabb környezetünket. Jártunk Veszprémben, Balatonfüreden, a Fertő tónál és környékén, Boldogasszonyban (Frauenkirchen), Bakonyszentlászlón, Gödöllő-Máriabesnyőn, Tatán, a soproni Lőverekben, Kőszegen, Pannonhalmán és Keszthelyen. Szívesen látogatjuk a térségünkben rendezett kiállításokat – mint a Munkácsy- vagy a Herendi-kiállítást – és más rendezvényeket. Az adventi időszakban ellátogatunk a győri adventi vásárba, egybekötve Győr egy-egy nevezetes templomának megtekintésével.

Az elmúlt években rendszeresen meghallgattuk a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság által meghirdetett, kifejezetten időseknek szóló előadásokat, az őszinek például "Nyugi, nagyi" volt a címe. A program célja természetesen az, hogy felhívjuk a figyelmet az idősödő korúak sérelmére leggyakrabban elkövetett jogsértésekre és a megelőzés lehetőségeire, hogy ne válhassanak az érintettek áldozattá.

Jó kapcsolatot ápolunk a környékbeli nyugdíjasklubokkal, részt veszünk egymás ünnepségein, kerek évfordulóin. Évente több közös programot szervezünk, emlékezetesek a közös szalonnasütések, a fergeteges, farsangi batyus bálok, a zarándokutak.

A falunkban működő civil szervezetekkel együtt tevékenyen részt veszünk az önkormányzat által szervezett rendezvényeken, így a majálison, a vásárban, a gyereknapnál és a faluszépítő munkálatokban. Az önkormányzat pedig évente köszönti a falu szépkorú lakosságát, az idősek napjára klubunk tagjai minden alkalommal verssel, tánccal, vidám történetekkel készülnek.

A faluszépítő munkálatokból is kivettük a részünket, több éven keresztül gondoztuk a Rozália parkot. Minden évben igényes műsort szervezünk az adventi gyertyagyújtásra, amelyen vendégül látjuk a falu apraja-nagyját. Forró teával, forralt borral, saját készítésű süteményekkel igyekszünk meghitté varázsolni az ünnep előtti várakozás időszakát.

Mind e mellett Héderváron kívül is számítanak ránk, mivel rendszeres részvevői és szereplői vagyunk a mosonmagyaróvári Flesch Károly Kulturális Központ által szervezett találkozóknak.

Részt vettünk és 2023-ban ezüstérmes helyezést értünk el a Mosonszolnokon szervezett Kistérségi Tízpróbán – amely a csapatok fizikai erőnlétét és elméleti tudását tette próbára – és lelkes résztvevői vagyunk Mosonmagyaróváron a "Biczó Partynak" a Mosoni-Duna partján. A rendezvényt évek óta megszervezik a kistérségi nyugdíjas klubok részére, mi pedig a többi résztvevő klub tagjainak örömére ilyenkor bográcsban főzünk.

Abban a megtiszteltetésben részesültünk 2017-ben, hogy a Mosonmagyaróvár és Térsége Nyugdíjas Egyesület XII. találkozóját a Hédervári Nefelejcs Nyugdíjas Klub szervezhette meg. Ekkor a járás összes klubját vendégül láttuk, az ünnepségen 400-an vettek részt. A diszvendégünk dr. Nagy István országgyűlési képviselőnk, mezőgazdasági miniszter volt. A rangos eseményre színvonalas kulturális műsorral készültünk és a vendégeket zeneszóval szórakoztattuk.

Klubunk a fennállásának 25. éves évfordulóját ünnepelte 2021-ben, a jeles alkalomra ünnepséget szerveztünk. A műsort a helyi oktatási intézmény és a Nefelejcs-klub mellett meghívott vendégek biztosították.

A Nefelejcs Nyugdíjas Klub zavartalan működéséhez a helyi önkormányzat biztosítja a folyamatos támogatást, ami nem csak anyagi jellegű, hiszen rendszeresen segítik közlekedésünket, biztosítják az önkormányzati mikrobuszt annak érdekében, hogy eljuthassunk a számunkra tömegközlekedéssel nem megközelíthető helyekre. E mellett a polgármesteri hivatal nagyterme is rendelkezésünkre áll a nagyobb rendezvényeken: bálokon és találkozókon. De segítik munkánkat például a meghívók és egyéb nyomtatványok sokszorosításával is.

Mindannyiunk nevében szeretnénk megköszönni azoknak a szponzoroknak a támogatását, akik a klub megalakulása óta hozzájárultak működéséhez. A klub nyitott mindenki számára, az érdeklődőket szeretettel várjuk tagságunk soraiba.

Kelemen Lórándné